Uruguay - Hollandia 2:3

Izgalmas és változatos mérkőzésen jutott Hollandia a döntőbe!

 

Az első félidőt a hollandok kezték jobban, Uruguay megijedt az ellenféltől, meg a téttől is, végül szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a narancssárga mezes csapat, Van Bronckhorst révén, aki jó harminc méterről bombázott a bal felsőbe!

Van Bronckhorst a vébé legnagyobb gólját szerezte?!

 

A folytatásban a hollandok szépen ráültek az eredményre, majd már annyira elaludtak, hogy hagyták lőni Forlánt! Az uruguayi támadó huszonöt méterről bombázott a léc alá!

 

Forlán kiegyenlített!

 

A fordulás után tovább tartott a dél-amerikai fölény, Hollandia csak a labda után szaladgált, majd ahogy ilyenkor lenni szokott, jött egy ellentámadás, majd Sneijder lapos és megpattanó lövése, Muslera nem üthetett ki a bal alsóból. Uruguay még magához sem tért, jött az újabb bekapott gól, Robben fejjel döntötte el a továbbjutás sorsát. Uruguayban láthatóan nem volt benne a kétgólos hátrány ledolgozásához szükséges erő.

 

Sneijder góljával újra vezet Hollandia!

 

 Robben fejesével már 1:3

 

Az utolsó tíz percre Tabarez már Forlánt is lehozta, talán már a bronzmérkőzésre gondolva. Hollandia meg szépen passzolgatott, több 100%-os helyzet kihagyásával... bár Boulahrouz és Van Bommel nem fogta vissza magát a végére sem...

Jöttek a ráadás percei és hozta az újabb izgalmakat, Hollandia megint elaltatta magát, Maxi Pereira tizenhatról lőtt a jobb sarokba...

 

újra felpörögtek az események, de az egyenlítés már elmaradt, bár volt gyanús kezezés a tizenhatos előterében, elmaradó sípszóval... dühös uruguayi játékosok, boldog hollandok a lefújás pillanatában. Hollandia ott van a döntőben!

 

 A mérkőzés összefoglalója

URUGUAY - HOLLANDIA 1:3

Forlán 41, Maxi Pereira 90+1 ill. Van Bronckhorst 18, Sneijder 70, Robben 73

EZS
Offline
Joined: 04/04/2009
ez már vicc

a hollandoknál hányadik ilyen mákos gól dönt? Dánok ellen az első, a Japán elleni, a Brazilok elleni egyenlítő gól, most ez a megpattanó... Egyébként is van Bronchorst gólja előtt (bár gyönyörű volt) minimum sárgát kellett volna adni van Bommelnek (akinél csoda, hogy végig engedik játszani a meccseit, szinte mindig érdemelne egy pirosat).

Mákosak, sportszerűtlenek, durvák és alattomosak.   

panucci
panucci képe
Offline
Joined: 04/04/2009
Szerencsére is szükség van!

Nem vitatkozok a véleményeddel:)

Van Bommel taposását a gól előtt le kellett volna fújni, egy sárgát is megérdemelt volna.

Sneijdernek meg ilyen éve van, úgy látszik mindent meg fog nyerni ebben az idényben!? Bár kíváncsi vagyok mit fognak csinálni a németekkel, vagy a spanyolokkal a döntőben, ahol elvileg a védelmüknek nehezebb dolguk lesz!

Érdekes mérkőzés volt az biztos!

Sneijder meg nagyon halad az év játékosa, meg aranylabda meg mindenféle díj megnyerése felé!