A Debrecen a nemzetközi kupamérkőzések után a hazai bajnokságban is megmutathatja magát!
Időpont: 2010.07.31 - Szombat, 17:30
Helyszín: Debrecen
Játékvezető: Fábián Mihály
Asszisztens: dr. Varga Zoltán és Márkus Tamás
A Debrecen eddig a Bajnokok Ligájában mutatta meg mire képes, próbált felpörögni az idei szezonra. Első látásra azt mondhatjuk, a Loki nem erősödött tavalyi önmagához képest, sőt talán gyengült is, nagy volt a kereten belüli mozgás, össze kell még szokniuk a játékosoknak... amire természetesen nincs idő, mert a selejtezők közt a bajnokság is kezdődik.
A Loki szombaton a Pápát fogadja, nem lesz egyszerű mérkőzés, mert a Lombard hétközi ligakupa szereplése után Véber György megfogalmazta véleményét a csapata teljesítményéről... a játékosoknak itt az idő a bizonyításra a bajnoki nyitányon, ki más ellen, ha nem éppen a bajnokcsapat ellen!
A Debrecennél jó hír, Kabát és Laczkó is gyógyulóban, a mérkőzés előtt kiderül, hogy a csapat rendelkezésére állhatnak, vagy sem, míg Dajan Simac egészséges, csak ő még nem játszott idén tétmérkőzést, elképzelhető csak a cserék között kap lehetőséget.
A Lombardnál az új játékosok beépítése sikeres volt, olvasható a klub honlapján, egyedül Bíró Péterrel van még kisebb dolga Véber Györgynek, aki később csatlakozott a kerethez. Bíró amúgy éppen a mostani ellenféltől, a Debrecentől igazolt Pápára! Gahwagi Nebil, Nagy Sándor és Bali Péter sérülés miatt biztosan kihagyja a találkozót!