Mancini: A Man Citynek fontos az Európa Liga!

Roberto Mancini szerint a Manchester City komolyan fogja venni az Európa Ligát

 

Az angol lapoknak adott nyilatkozatából kiderült, a Man City komolyan veszi majd az Európa Liga küzdelmeit. Tény, hogy nem olyan fontos, mint a Bajnokok Ligája, de számukra kiemelten fontos lesz.

A rengeteg Európa Liga mérkőzésnek köszönhetően biztosan rotálni fogja a csapatát, de ez még nem jelenti azt, hogy nem szeretnék megnyerni a kupát!

Főleg akkor, ha Mancininek olyan játékosai vannak, mint Boyata, aki várhatóan nem lesz alapembere a Citynek, de Mancini örömmel nyilatkozott a játékos teljesítményét látva, ráadásul a hozzáállásával is meg van elégedve, mert folyamatosan bevethető állapotban van!

A Timisoara ellen szerinte jó mérkőzést játszottak és örül, hogy sikerült bejutni a csoport körbe, de közben már a hétvégi bajnokira készül és arra, hogy négy sérült játékosát is pótolnia kell!