| Holdpont.hu | Fórum | TV-Műsor | Belépés | Regisztrácó |
ÉLŐ |
ZTE - MTK 1:0
Egygólos mérkőzésen nyert a dobogóért küzdő Zalaegerszeg az egyre nagyobb bajba kerülő MTK ellen!
Az első félidő enyhe hazai fölénye góllá érett az 57. percre. Kocsárdi balról ívelt a kapu elé, Rajcomar tette le Turkovs elé a labdát, aki kapásból, laposan a jobb alsóba lőtt.
A bekapott gól után az MTK elkeseredetten támadott, Pál révén kétszer is veszélyeztettek, de Vlaszák két bravúrt is bemutatott. Előbb Pál a jobb szélen egy gyönyörű csel után lerázva védőjét, tört a kapu felé, majd éles szögből lőtt kapura. Vlaszák látványos vetődéssel védte meg a kapuját. Talán ez volt a hazai kapus első védése a mérkőzésen...
Aztán jött egy újabb MTK helyzet, a szabadrúgásból beívelt labdát Pál fejelte a kapura, a léc alá tartó labdát Vlaszák óriási mozdulattal szedte ki a léc alól.
Több helyzet nem volt, az egy perces ráadásban már a hazaiak uralták a játékot és a Csank csapat egy feszült mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot. A ZTE nagyot lépett előre a nemzetközi kupás helyezésekért folytatott harcban, míg az MTK figyelheti a Siófokot, elhúz a fő rivális, vagy marad még esély az utolsó fordulókban valahogy kiharcolni a bentmaradást!
| ZTE Turkovs 57 |
1:0 | MTK |
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hírek
- Corinthians - Fluminense 0:1
- Vasco Da Gama - Gremio 2:1
- Bahia - Santos 0:0
- Botafogo - Sao Paulo 4:2
- Palmeiras - Portuguesa 1:1
- Sport Recife - Flamengo 1:1
- Brazília - Serie A - 2012
- Megyeri három évvel meghosszabbította szerződését az Olimpiakosznál
- A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
- Hivatalos: José Mourinho hosszabbított!
- Allegri: Ibrahimovic és Thiago Silva is marad
- A Genoa elnöke elismerte: Palacio az Interhez igazol
- Oceana - Endless Summer - Az Európa Bajnokság hivatalos dala
- Tottenham: Modric távozik, Bale marad?
- A Bayern München - Hollandia felkészülési mérkőzés élőben a tv-ben (2012.05.22.)








