| Holdpont.hu | Fórum | TV-Műsor | Belépés | Regisztrácó |
ÉLŐ |
Figyelmeztetést kaptak a "hasmenéses" kecskemétiek
Az MLSZ fegyelmi bizottsága figyelmeztetésben részesítette a "hasmenés" miatt levonuló játékosokat, valamint a vezetőedzőt is.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden döntést hozott a Kecskemét-Paks Ligakupa-mérkőzésen történt levonulás ügyében: a grémium a kecskeméti klubot és a játékvezetőt nem marasztalta el, a hazai futballisták viszont írásbeli, Tomislav Sivic vezetőedző pedig szóbeli figyelmeztetésben részesült - értesült a kesport.hu.
Az október 12-i meccsen a hazai játékosok a 30. percben levonultak a pályáról hasmenésre hivatkozva, később azonban kiderült, azért hagyták el a játékteret körülbelül egy percre, hogy elmaradt járandóságuk miatt tiltakozzanak.
Az fb keddre berendelte meghallgatásra Sivicet, Balogh Béla csapatkapitányt, a levonuló hét játékost, Kovács Gábor játékvezetőt és a klub képviselőjét. A kesport.hu információi szerint a bizottság úgy döntött, hogy a kecskeméti klubot nem marasztalja el, mivel a vezetők nem tudtak az akcióról, így azt megakadályozni sem tudták volna. Kovács Gábor játékvezető sem kapott büntetést, mert a grémium szerint tőle csak azt kérdezték meg a mérkőzést megelőzően, hogy mi a teendő, ha egy vagy több játékosnak hasmenése van.
A levonuló hét játékos azonban írásbeli, a vezetőedző pedig – mivel tudott az előre kitervelt akcióról, de azt nem jelezte senkinek – szóbeli figyelmeztetést kapott. A honlap szerint a klubon belül továbbra is folyik a fegyelmi eljárás, amelynek egyelőre nincs eredménye.
forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hírek
- Benzema jól érzi magát Madridban
- A Tottenham közel Silvestre leigazolásához
- A Juventus átigazolási tervei
- Kuyt a német bajnokság felé kacsingat
- Ifjúsági torna és a Deportivo La Coruna is élőben a tv-ben (2012.05.23.)
- Lengyelország - Lettország 1:0
- Bayern München - Hollandia 3:2
- Corinthians - Fluminense 0:1
- Vasco Da Gama - Gremio 2:1
- Bahia - Santos 0:0
- Botafogo - Sao Paulo 4:2
- Palmeiras - Portuguesa 1:1
- Sport Recife - Flamengo 1:1
- Brazília - Serie A - 2012
- Megyeri három évvel meghosszabbította szerződését az Olimpiakosznál








