| Holdpont.hu | Fórum | TV-Műsor | Belépés | Regisztrácó |
ÉLŐ |
Sütő László és a Vasas szerződést bontott
A fogadási csalási ügyben gyanúsított Sütő László és jelenlegi egyesülete, a Vasas-Híd közös megegyezéssel szerződést bontott egymással.
Az angyalföldi futballklub MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint a hátvéd, aki az elmúlt fél évben az MTK kölcsönjátékosaként szerepelt a Fáy utcában, nagyon sajnálja a történteket, hogy rajta keresztül a Vasas is belekeveredett az ügybe.
"Elnézést kérek a csapat vezetőitől, szurkolóitól, valamint a játékostársaimtól, hogy általam ők is érintettek lettek a kirobbant botrányban. Szeretném megköszönni a Vasas-Híd mostani vezetésének, illetve a Marijan Vlak irányította szakmai stábnak az elmúlt fél évet. További sok sikert kívánok a csapatnak, remélem, hogy jó helyen zárják a fiúk a mostani bajnokságot" - idézte a közlemény Sütő Lászlót, aki még siófoki futballistaként, 2009-es mérkőzések kapcsán keveredett bundagyanúba és erről a napokban beismerő vallomást tett.
A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor, Sütő László és Andruskó Attila labdarúgókat, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai, akik szerdán Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank jelenlegi és a Siófok akkori vezetőedzőjét is őrizetbe vették.
Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Eszerint K. Zsolt a Siófok-Kaposvár bajnokiért 9000 eurót fizetett, amelyen a három játékos osztozott. A mérkőzésen a K. Zsolt által kívánt eredmény született. A ZTE-Siófok bajnoki befolyásolásáért pedig 10 ezer eurót kapott a három labdarúgó K. Zsolttól.
Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette Sütő László játékjogát a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.
MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hírek
- David Villa kihagyja az Európa Bajnokságot
- Hulk kész pótolni Drogbát
- A Milan nem él az opciós joggal Lopez és Aquilani esetében sem
- Benzema jól érzi magát Madridban
- A Tottenham közel Silvestre leigazolásához
- A Juventus átigazolási tervei
- Kuyt a német bajnokság felé kacsingat
- Ifjúsági torna és a Deportivo La Coruna is élőben a tv-ben (2012.05.23.)
- Lengyelország - Lettország 1:0
- Bayern München - Hollandia 3:2
- Corinthians - Fluminense 0:1
- Vasco Da Gama - Gremio 2:1
- Bahia - Santos 0:0
- Botafogo - Sao Paulo 4:2
- Palmeiras - Portuguesa 1:1





