Az Újpest fiatal belga középpályást igazolt

Az Újpest hivatalosan is bejelentette Nikolas Proesmans szerződtetését, a belga középpályással már négy játékos érkezett a lilákhoz.

 

Az Újpestnél elindult a csapaterősítés meg a felkészülés is a tavaszi idényre. Az átigazolási dőszak már gőzerővel tart, hiszen Nikolas Proesmans érkezésével már a nagyedik játékost szerződtette a budapesti klub.

 

A 20 éves Proesmans a középpályára érkezett és 2016-ig írta alá szerződését. A játékos a St-Truidenttől érkezett, a belga klubnál 6 mérkőzésen lépett pályára a felnőttek között. Proesmans mellett már aláírt Nikon El-Maestro, Tóth Bálint (saját nevelés) és Fodor Marcell is.

Zoran Szpisljak az évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte Fodor Marcell leigazolását, akivel szerinte megoldódnak a csapat védelmi problémái. A Debrecenből érkező védőt a bajnokság leggyorsabb baloldali védőjének tartják.

Az Újpest hivatalos honlapján olvasható még Roderick Duchatelet véleménye is az átigazolási szezonról, amiben az a célja az Újpestnek, hogy megerősítsék a keretet és ne gyengítsék. Vagyis a Lázár Bence eladásáról szóló híreket is cáfolja, akit a Videoton vinne, de az Újpest nem engedi a játékost.