David Beckham maradt a leggazdagabb labdarúgó

Miközben a (foci)világ rendre két emberre szűkíti a választ arra a vissza-visszatérő kérdésre, hogy ki a földkerekség jelenlegi legértékesebb labdarúgója, hajlamos megfeledkezni a nevető harmadikról. Aki nem Lionel Messi, még csak nem is Cristiano Ronaldo - bár e kettőt tartják jó ideje az élduónak -, hanem David Beckham.

 

 

Merthogy értékességben, értékállóságban, vagy ha jobban tetszik: a pénzben is kifejezhető rangsorban ő, az angolok nagy formátumú, bár futballtudásban kétségtelenül az említett kettőnél szerényebb érdemjegyet érdemlő játékosa az első.

 

Hiába vette meg 2009-ben minden idők legnagyobb summájáért - 93,6 millió euróért (mostani árfolyamon számítva körülbelül 30 milliárd forintért) - a Real Madrid a Manchester Unitedtől a portugál Ronaldót, hiába érdemelte ki sorozatban háromszor egymás után a világ legjobb labdarúgója címet az argentin Messi - legutóbb a január 9-i Aranylabda-díjkiosztón jelenve meg újfent győztesként a színpadon -, és hiába kapnak csúcsjátékoshoz mért csúcsgázsit mindketten, a legnagyobb vagyona, és még legutóbb is a legtöbb bevétele Beckhamnek volt.

Igen, a 36 esztendősen már karrierje finisében járó szigetországi kiválóság a Forbes amerikai gazdasági-pénzügyi magazin kimutatása szerint az utóbbi években megszokott módon változatlanul az első helyet foglalja el a futballgazdagok világranglistáján.

 

Nem elsősorban a játékából gazdagodott meg

Beckham - a bugyellárisok-bankbetétek nagyságának eredményes kifürkészésében hosszú-hosszú ideje otthonos Forbes a közelmúltban hozzáférhetővé tett legfrissebb kimutatása szerint - pillanatnyilag 306 millió amerikai dolláros, 240-es átszámítással csaknem 73 és fél milliárd forintos vagyon felett rendelkezik, és toronymagasan vezet Ronaldo (160 millió dolláros vagyon) és Messi (110 millió) előtt.

Hogy ez miként lehetséges? Mindenekelőtt úgy, hogy Beckham még fénykorában, amikor pályafutása zenitjén járt, nemcsak és nem is elsősorban a játékáért kapott, szerződéses pénzekből vágta zsebre a legtöbbet, hanem már akkor is legfőképpen abból élt, helyesebben gyarapította folytonosan tovább a vagyonát, hogy a férfiszurkolók mellett a labdarúgást kevésbé, a jóképű Beckhamet viszont annál inkább kedvelő női hívek rajongását is kihasználva a marketing, a piaci megjelenés révén sikerrel adtak el számos hozzá köthető terméket, köztük az ő számával (arcképével) ellátott mezt, más focifelszerelést, egyéb, vele reklámozott különféle "kegytárgyat".

Az ilyen jellegű magánkontraktusai, szponzori megállapodásai a mai napig termelik neki a jelentős bevételt (idén februártól lepi el 40 ország hálózati boltjait például egy újabb férfi alsónadrág "a la Beckham"), és élő szerződései mellé 2012-ben további súlyos dollármilliókat garantáló újabbak is belépnek sportruházati cikkeket, életmód-termékeket, vitaminokat forgalmazó vállalatbirodalmak , illetve egy híradástechnikai cégóriás jóvoltából, amelyek arcaként bukkan fel világszerte az Amerikában is felettébb népszerű sztár.

Amellett a labdarúgással sem hagyott még fel, a profi szerződése tavaly lejárt az európai foci egyesült államokbeli elitbajnokságában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxynél, de a napokban újabb, 2014-ig szóló szerződést kötött a Galaxyval.

Beckham - a Manchester United egykori üdvöskéje - négyévi spanyolországi "külszolgálat" után, a Real Madridtól tette át működése színhelyét Kaliforniába, és 2007-ben írt alá öt esztendőre a Galaxyhez összesen nem kevesebb, mint 250 millió dollárért. Ennek csak kisebb részét tették ki futballjövedelmei (idényenként durván 10 milliót rugdosott össze), és mintegy 200 millió folyt be a hirdetési piacról, a javarészt az USA-ban "tejelő" reklámszerződései révén.

A tavaly májusban zárult legutóbbi teljes évadjában ez utóbbi tétel nagyjából 40 millióra rúgott, amivel a tételes elszámolásban is elébe került a futballmilliomosok lajstromában a 38 millió dollárig jutó Ronaldónak és az ilyesféle bevételekből 32 millió dollárra szert tevő Messinek.

 

Köszönte szépen, de nem kért belőle

Itt és most talán megér egy közbevetést a további sorrend is: a listán negyedik a Real Madridban játszó brazil Kaká (összvagyona 100 millió dollár, bevétele a legutóbbi idényben 25 millió volt), az ötödik helyen az olasz AC Milantól Brazíliába hazatért és a Flamengónál alkalmazásban álló Ronaldinho található (90 millió, 24 millió), a hatodik pedig az Európából szintén Amerikába, a New York Red Bullshoz igazolt francia Thierry Henry (60, 21).

A számpárokból is látszik, hogy Beckham elsőségét egyikőjük sem veszélyezteti, gyaníthatóan még jövőre sem, tudniillik az angol futballista további két évre írt alá a Los Angeles Galaxyhoz. Az anyagi megfontolások mellett viszont már a család is beleszólt a döntésbe: mindenki jól érzi magát Amerikában.

Érdekesség, hogy januárban angol klubok mellett a PSG ostromolta Beckhamet, amely klubnál a pénz sem lett volna akadály, de Beckham végül a hosszabbítás mellett döntött és újabb bajnoki címre vezetné a Galaxyt.

 

Beckham ott akar lenni a londoni olimpián is.

Beckham éppenséggel nem csupán klubszinten képzeli el a folytatást, hanem a brit válogatott tagjaként ott akar lenni az idén nyáron esedékes londoni olimpián is. Igaz, utóbbiért nem kérne pénzt, ami egyfelől szép hazafias gesztus, másfelől pedig a honi ötkarikás játékokon való szereplés alighanem reklámerőben is felér egy zsíros szerződéssel, ami a londoni fellépések utóhasznosításában jelentkezhet.

 

A magyar példa

A "vagyonkirály" által vezetett futball-világranglistán amúgy valahol - hogy pontosan hol, nem tudni, de - szerepel több honfitársunk is. Közülük a legjobb (szerződést kötő) kétségtelenül Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhoven után a távoli Dagesztán élgárdájában, az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala csapatában légióskodott, majd a minap a Dinamo Moszkvához szerződött át a válogatott szélső.

A Forbes összeállításában ugyan ő sem kapott helyet, mivel a legkövérebb bankbetéttel bíró focisták élegyüttesébe nem férhetett be, más forrásból azonban úgy tudjuk, hogy Dzsudzsák 3,3 millió euróért mondott igent az Anzsi milliárdos tulajdonosának, aki - ha igaz - évi egymilliárd forintnál valamivel többet fizetett a magyar támadó szolgálataiért. Egyelőre nem tudni, hogy a moszkvai csapattól mennyit kap fizetésként. Mindesetre övé a legjobban dotált magyar labdarúgót megillető titulus, még ha az említett summa aprópénznek tűnik is a legnagyobbak, pontosabban a nemzetközi futballélmezőny busás jövedelmeket kasszírozó tagjainak keresményeihez képest.

Viszont komoly vonzerő lehet az idehaza labdát kergető tehetségek számára: tehetséggel, akarással, jó klubválasztással és némi szerencsével óriási vagyont lehet keresni. Erre jó példa Dzsudzsák, de a többi külföldi élbajnokságban focizó játékosunknak is csak a focira kell koncentrálnia, mert olyan körülményeket biztosítanak számára a klubtulajdonosok.

 

Jancsó Kornél/MTI/focimagazin.hu