| Holdpont.hu | Fórum | TV-Műsor | Belépés | Regisztrácó |
ÉLŐ |
Százmillió forinttal emelkedhet a Vasas törzstőkéje
A Vasas Futball Club Kft. többségi tulajdonosa, a Híd Akvizíciós Zrt. 100 millió forint alárendelt tőkét bocsájt a klub rendelkezésére, melyből 20 millió akár már jövő héten lehívható.
A labdarúgócsapat csütörtöki közleménye szerint a vállalat közgyűlése azért hozta meg ezt a döntést, mert az együttest működtető gazdasági társaság új vezetősége "helyreállította a számviteli és könyvviteli rendet, visszatért a 2011-es év elején meghatározott költségvetéshez, ezáltal racionalizálta a cég gazdálkodását; új szponzorációs és támogatói szerződéseket kötött, a tavaszi idényre ütőképes, fiatal, főként magyar labdarúgókra épülő csapatot állított össze."
A közleményből kiderült, hogy a 20 millió forint a játékosokkal történt megegyezést követően kerülhet jövő héten lehívásra, s ahhoz, hogy a fenti összeggel ténylegesen emelkedhessen a labdarúgócsapat törzstőkéje a Vasas SC hozzájárulása is szükséges.
A Vasas a múlt hét elején megvált Marijan Vlak vezetőedzőtől, illetve 12 játékostól. Akkor a klub vezetése azzal indokolta a lépést, hogy a korábbi elöljárók felelőtlen gazdálkodása miatt ugrásszerűen, 44 fősre duzzadt az első, illetve második kerethez tartozók száma, amit a nehéz gazdasági körülmények miatt nem engedhet meg magának egyetlen klub sem.
MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hírek
- Gansót a Porto vinné
- Kalou hosszabbítana a Chelseavel
- A Santos várja az ajánlatokat Neymarért
- Hazard a Chelsea, a Man City és a Man United hármas közül választ
- Dzeko nem igazol a Juventushoz
- David Villa kihagyja az Európa Bajnokságot
- Hulk kész pótolni Drogbát
- A Milan nem él az opciós joggal Lopez és Aquilani esetében sem
- Benzema jól érzi magát Madridban
- A Tottenham közel Silvestre leigazolásához
- A Juventus átigazolási tervei
- Kuyt a német bajnokság felé kacsingat
- Ifjúsági torna és a Deportivo La Coruna is élőben a tv-ben (2012.05.23.)
- Lengyelország - Lettország 1:0
- Bayern München - Hollandia 3:2





