| Holdpont.hu | Fórum | TV-Műsor | Belépés | Regisztrácó |
ÉLŐ |
Puskás Stadion - Egyeztetés az építész szakmával
Mégsem bontják le a Puskást
Az építész szakma vezetői és képviselői egyetértenek a kormányzatnak a Puskás Ferenc Stadion rehabilitációs és rekonstrukciós szándékával - írta szerdai közleményében Vígh László, az Istvánmező rekonstrukciójáért és rehabilitációjáért felelős kormánybiztos.
A kormánybiztos kötetlen egyeztetést tartott az általa irányított program első üteméről, amelyen jelen volt az országos főépítész, a fővárosért felelős állami főépítész, továbbá korábbi fővárosi főépítészek, kerületi főépítészek, valamint a szakmai szervezetek vezetői is.
A bemutató után az építész kamarák és szakmai szervezetek delegáltjai kötetlen beszélgetés keretében fejtették ki álláspontjukat a projekt első szakaszáról és az ahhoz kapcsolódó tervpályázatról - olvasható a keddi közleményben.
Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke kedden elmondta: mégsem bontják le a Puskás Ferenc Stadiont, hanem a felső karéj elbontásával, 40 ezres befogadóképességgel üzemel tovább a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezői alatt.
Hozzátette: februárban nemzetközi tervpályázatot írnak ki egy új, mellé épülő 45 ezres, 60 ezresre bővíthető arénára, amelyre 30-35 milliárdot szánnak.
A munkálatok 2013 elején indulhatnának és 2015-re meglehet az új stadion.
A kormány tavaly november 2-án fogadta el a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót, amely szerint egy 40 ezer férőhelyes - igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető - sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból.
MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hírek
- LA Galaxy - San Jose 2:3
- A West Ham hat játékosától is megszabadult
- Bartont 12 mérkőzésre tiltották el
- Gansót a Porto vinné
- Kalou hosszabbítana a Chelseavel
- A Santos várja az ajánlatokat Neymarért
- Hazard a Chelsea, a Man City és a Man United hármas közül választ
- Dzeko nem igazol a Juventushoz
- David Villa kihagyja az Európa Bajnokságot
- Hulk kész pótolni Drogbát
- A Milan nem él az opciós joggal Lopez és Aquilani esetében sem
- Benzema jól érzi magát Madridban
- A Tottenham közel Silvestre leigazolásához
- A Juventus átigazolási tervei
- Kuyt a német bajnokság felé kacsingat





