| Holdpont.hu | Fórum | TV-Műsor | Belépés | Regisztrácó |
ÉLŐ |
Ibrahimovic nélkül próbál javítani a Milan Udinében - A 23. forduló előzetese
A három mérkőzésre eltiltott Zlatan Ibrahimovic nélkül próbál javítani az elmúlt másfél hétben mutatott teljesítményén a címvédő AC Milan, amely az Udinese vendége lesz az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A piros-feketék múlt szerdán 2-0-ra kikaptak Rómában a Laziótól, majd gól nélküli döntetlent értek el vasárnap hazai pályán a Napoli ellen, e héten szerdán pedig saját pályán szenvedtek 2-1-es vereséget a Juventustól az Olasz Kupa elődöntős párharcának első mérkőzésén.
Ibrahimovicra azért nem számíthat a Milan, mert a svéd csatárt a Napoli elleni meccsen kiállították, miután pofon vágta Salvatore Aronicát, a rivális együttes védőjét. Az Udinese ugyanakkor vélhetően szintén mindent megtesz majd a győzelemért, már csak azért is, mert mindössze három pont a lemaradása a második helyen álló milánói gárdával szemben.
Az egypontos előnnyel, s eggyel kevesebb lejátszott bajnokival listavezető Juventus vasárnap a 16. pozícióban szerénykedő Bolognához látogat, míg az elmúlt fordulóban az AS Romától kiütéses vereséget szenvedett Internazionale a sereghajtó Novarát fogadja, így jó esélye kínálkozik arra, hogy kiengesztelje szurkolóit.
A 18. fordulóban félbeszakadt Catania elleni mérkőzés utolsó 25 percét szerdán befejező AS Roma csak hétfőn, a Siena otthonában lép pályára, a tabellán harmadik Lazio pedig - előrehozott összecsapáson - már csütörtökön játszott, s le is győzte a kiesés ellen küzdő Cesenát.
Forrás: MTI
Ajánló: Serie A eredmények és tabella
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hírek
- LA Galaxy - San Jose 2:3
- A West Ham hat játékosától is megszabadult
- Bartont 12 mérkőzésre tiltották el
- Gansót a Porto vinné
- Kalou hosszabbítana a Chelseavel
- A Santos várja az ajánlatokat Neymarért
- Hazard a Chelsea, a Man City és a Man United hármas közül választ
- Dzeko nem igazol a Juventushoz
- David Villa kihagyja az Európa Bajnokságot
- Hulk kész pótolni Drogbát
- A Milan nem él az opciós joggal Lopez és Aquilani esetében sem
- Benzema jól érzi magát Madridban
- A Tottenham közel Silvestre leigazolásához
- A Juventus átigazolási tervei
- Kuyt a német bajnokság felé kacsingat





