Egymilliójába fáj Busainak, mert csapata mérkőzése helyett a Fradi meccsre volt kíváncsi

Eltiltás miatt nem lehetett ott a Diósgyőr mérkőzésén, kiment egykori csapata rangadójára. Egymillióba került a játékosnak.

 

Egymillió forintos büntetést kapott a diósgyőri Busai Attila, aki csapata találkozója helyett a Ferencváros - Debrecen labdarúgó-mérkőzésre látogatott ki.

 

Amint a DVTK honlapján olvasható, Busai Attila öt sárga lap miatt eltiltását töltötte, ezért nem léphetett pályára a Balmazújváros elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos nem kísérte el csapatát a találkozóra, "azt állította, hogy tévén nézte a Ferencváros - Debrecen összecsapást. Bódog Tamás vezetőedző emiatt 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a középpályást. Később egy fotó alapján kiderült, hogy Busai Attila a Groupama Arénában tekintette meg volt csapata mérkőzését. Bódog Tamás emiatt megduplázta a játékos büntetését."

Bódog szerdán a honlapnak elmondta, csalódás számára Busai viselkedése, de reméli, tanult az esetből:

"Egy rutinos, a csapatot képviselő, a csapattanácsban aktív szerepet vállaló labdarúgóról beszélünk, akinek adtam a véleményére, így külön csalódás számomra ez a viselkedés. Busai Attila azonban megértette, miért kapott büntetést, és hiszem, hogy tanult belőle." - fogalmazott Bódog Tamás.

Hozzátette, Busai nagyon fontos játékos, aki "a teljesítményével már korábban kivívta azt a vezérszerepet, amire a csapatnak és személy szerint nekem is nagy szükségem van".

A vezetőedző kiemelte: "mindenhol szankcionálnak az edzők, a játékosok pedig többnyire elfogadják a döntést, és nem azért, mert muszáj, hanem azért mert jogosnak tartják a büntetést. A mostani eset egy a sok közül".

 

forrás: MTI

Wed, 11/08/2017 - 11:21