Man City

A Man City rajongóinak fóruma!

Nem nagyon lehet őket összehasonlítani!

Mancininek a labdarúgó múltja miatt előnye van Mourinhóval szemben, de a portugál messze jobb szakember, mint az olasz.

Mancini sikereit hazai szinten érte el, ami akármilyen is volt a közeg, nem rossz teljesítmény, viszont nemzetközileg nem ért semmit a csapatával... de az az igazság, hogy azzal a kerettel Mourinho sem! Az más kérdés, hogy ha Mancini maradt volna akkor az edző, képes lett volna átalakítani úgy a keretet, mint ahogy Mourinho megtette?

Mourinho mert egy nagyot húzni, eladta a legnagyobb sztárját Ibrát, és az árából összehozott egy ütőképes csapatot!

Azt hiszem Van Gaal mondta róla, hogy iszonyatosan nagy tehetség, nagyon ért a taktikához, persze célzott arra is, hogy van még hova fejlődnie... de ettől függetlenül el kell ismerni az eredményeit.

Akárhogy is nyert a Portóval, szerencse, vagy sem, maga az a tény, hogy a Porto bl-t nyerhetett, már az különleges! A Chelseanél is lehet, hogy meg volt egy jó alap, de már az elődjének is volt pénze az igazolásokra, még sem tudott nyerni, míg Mourinho kőkemény győztes gárdát csinált a kékekből!

Az Intert már említettem... a Real Madridnál majd kiderül... nekem az első húzása Di Maríával nem tetszett... de majd kiderül, mennyire jó játékos az argentin... én David Silvát vettem volna meg, de ez más kérdés:) Viszont az Interből kiindulva egy jó csapatot fog csinálni a Madridból, amely ha kell akkor látványos támadásokra is képesz lesz, ez a keret adott rá, valamint védekezni is tudni fognak... a jelenlegi Madridnak talán a védelem volt a lyukas része!

A Man Citytől nem tudom mit várjak az idényben... szerintem okozhatnak meglepetést, de egyelőre a riválisoknál sem tiszta a kép... a Chelsea egyelőre megszabadult a játékosaitól, a Manchester Hernandezzel jól járt, Rooneynak meg pihennie kell egyet, kifáradt agyilag... az Arsenallal számolni kell, Chamakh erősítést jelent, a védelmet meg csak sikerül valahogy helyre rázni... a Tottenham szerintem nem lesz újra bent a legjobb négy között... a Liverpoolról meg maga Hodgson sem tudott egyelőre sok jót mondani... nem tudni melyik sztár marad és melyik nem.

Mancini, ha fejlődött az utóbbi években, akkor képes lehet nagyot alkotni a klubbal... amúgy még visszatérve a két szerencsés edzőre... Mourinho majdnem egy idényt kihagyott, mikor végül az Interhez került... nem akarnak elfogadni minden munkát és jól teszik, ha kivárnak egy számukra megfelelőre!

Mancini és Mourinho

érdekes a karrierjük. A tudásukat nem kérdőjelezném meg (főleg Mourinhoét) de nem kell agyonküzdeni magukat. Az egyik a Lazional volt egy-két évig, a másik a Portonál, de azóta nincs túl nehéz dolguk, állandóan olyan csapatoknál vannak, ahol azt vesznek, akik akarnak. Az anyagi lehetőségeik szinte végtelenek. Ok, voltak szép eredményeik (főleg Mourinhonak :-D), de azért az minden idők legmákosabb BL-győzelme volt.

Az Interrel Mancini már nem is volt olyan sikeres, egész addig, amíg nem tüntették el az összes vetélytársat a bundabotrány idején. De akkor is csak bajnoki címig jutott, ami, valljuk meg, abban a helyzetben nem volt valami nagy kunszt. (és akkor olyan előnyhöz juttatták az Intert, hogy ez ma sem sokkal nehezebb nekik :-D)

A Citynél Hughes kapott egy rakás játékost, akikből csapatot kellett csinálni, mire jöttek volna az eredmények, kirúgták (persze addig is csak egyszer kaptak ki - természetesen a MU-tól :-D - csak sok volt a döntetlen). Erre jött Mancini, amikor már megvoltak az alapok, mázlijára Tevez formába lendült, nyertek egy-két meccset, és rögtön Mancini érdeme lett az egész. :-) Most nyáron "realoskodnak" egy kicsit, meglátjuk mi lesz velük.

A Realnal viszont remélem Mourinhoval a józan ész is megérkezik, és nem "cityskednek" sokat! :-D

 

 

Ha mostanában nem

akkor egyhamar nem lesz bajnoki cím...:)

Nem tudom mennyire kitartóak az új tulajdonosok!

De ez az átigazolási szezon már Roberto Mancini keze munkája lesz, ő meg azért már bizonyított az Interrel... ha idén nem viszi bl-be a csapatot, akkor szerintem távozhat is!

igen

a felsoroltak elegendőek szerintem is, csak az időintervallumban van köztünk nézetkülönbség, hogy mennyi idő alatt érik el ezeket... :-D 

Hú de gonosz:)

Elég egy-két bajnoki cím a következő öt idényben, valamint dobogós helyek és akkor már meg is van rá az esély!

Mancini kemény csapatot épít, úgy értem olyanokat, akik tudnak bánni a labdával, de küzdenek is és nem hibáznak sokszor! Ha Tevezt megtartják, Adebayor marad, Silva a balszélen, alakulnak szépen, ráadásul fiatal csapatot alakít ki éppen. Kíváncsi leszek mit hoz a Premier League!

Egyelőre nem gyengülnek a csapatok, bár még a nagyok nem kezdtek bele igazán:)

A Man Citynek

kell még 100-150 év, hogy nagy csapatként emegessék... :-D 

A Man City idén nagyon jó lesz!

A Man City idén nagyon jó lesz! David Silva leigazolásával sokat erősödnek, Robinho gondolom ezzel így távozik, de Silva egy fokkal talán jobban fogja bírni az angol bajnokságot...

A középpályára még megy Yaya Touré is ... masszív csapatot épít Mancini!

Ráadásul a nevek alapján kezd tényleg nagy csapattá válni a City, meglepő lenne, ha nem kerülne be a legjobb négy közé!

Mancini érkezett

Mancini jó igazolás volt eddig a csapatnak.

Mark Hughesból hiányzott valami... Ibra nyilatkozta Manciniről, hogy a nagy játékosokat, csak nagy edzők tudják kezelni... Mancinit meg annak tartja, meg tény, hogy bizonyított már az Inter élén.

Wenger

Wenger nem fogja elhagyni az Arsenalt a pénzért, hacsak nem rakják ki onnan, vagy megváltozik a tulajdonosi helyzet és túlzottan bele akarnak szólni az igazolásokba!

Hallani, hogy fogytán a pénz, mert már Dubai-t is elérte a válság, de ez nem indok a számára a távozásra.

A City csak álmodozik!

Sok az új játékos

Egyszerre túl sok nagyágyú jött a csapathoz... a csatársor túlzsúfolt, biztos megy a rivalizálás is... a Robinho ügy sem tesz jót a morálnak... tényleg, marad, vagy megy? Robinhót a Barcelona akarja kölcsönbe, azért vele jobb a City, mint nélküle...

Mark Hughes

Megkapja a lehetőséget januárban, vagy jön a helyére vki más?

A legújabb hírek szerint felvetették Wenger nevét is, aki lényegében azt igazolhatna akit akarna.

De gondolom idény közben nem fogja otthagyni az Arsenalt... akkor meg végig vihetné az évet Hughes, aztán nyárra jöhetne a meglepetés... egy negyedik hely? Ha sikerülne, még akkor sem maradhatna a helyén...